üdvözöllek gyertyakávézónkban!

Termékeimet a kávézók színes, illatokkal teli világa inspirálja. Azt a nyugodt, feltöltő pillanatot szeretném megteremteni, amit egy csésze kávé mellett érzel – amikor egy pillanatra kiszakadsz a mindennapok rohanásából.

Az inspiráció

A mai minimalizmussal picit szembemenően, de mégsem giccsesen szeretnék alkotni. Így nagy hangsúlyt helyezek a színekre, főleg az élénkebb és figyelemkeltő, de ugyanakkor egy visszafogott megjelenésre. Ahogy a beülős kávés helyeken az italok, vagy bárokban a koktélok is mutatósak, de nem túlzóak. Valami ilyesmire gondoltam én is, amikor először a gyertyáim megjelenésén kezdtem el gondolkodni.

Ahogy a kávézókban és bárokban minden italt gondosan, egyesével készítenek, így mindig van bennük egyéni kis különbség – nálam is minden termék egyedileg készül. Nincs két teljesen egyforma.

A természet ajándéka

Gyertyáim és illatviaszaim szójababból nyert szójaviaszból készülnek, ami környezetbarát alternatívát jelent a hagyományos paraffin gyertyákkal szemben, amit a boltok polcain látsz. A szójaviasz égése tisztább, kevesebb füstöt és káros anyagot bocsát ki, így egészségesebb választás otthonod és egészséged számára. Emellett a növényi alapanyagoknak köszönhetően a gyertyák hosszabb ideig égnek, lehetővé téve, hogy még több időt tölts a ropogó kanóc mellett és elmerülj az illatfelhőben.

Saját kisvállalkozásommal felelősen törekszem arra, hogy a termékek előállítása és használata környezetbarát legyen.

Tiszta aromák

A felhasznált illatolajok parabén- és ftalátmentesek, így égetésük biztonságos számodra és környezeted számára is. Ezek az illatok gazdag, tartós aromát biztosítanak, anélkül, hogy káros anyagokat bocsátanál ki. 

Termékeimhez kizárólag vegán illatolajokat alkalmazok, melyek nem tartalmaznak állati eredetű összetevőket.

Egy lépéssel előrébb

Termékeim, valamint a felhasznált alapanyagaok is mind mentesek az állatkísérletektől és az etikátlan gyártási gyakorlatoktól, mert hiszek a tiszteletteljes és fenntartható megoldásokban. Vásárlásoddal olyan termékek mellett döntesz, amelyek készítése során figyelembe vesszük az etikus értékeket. Élvezd gyertyáink különlegességét, tudva, hogy felelős választást tettél!:)

Nincs műhelyem vagy nagy erőforrásom — ezeket a termékeket kicsiben, szívből, a saját szobámból, otthonról készítem és juttatom el hozzátok.

Szobámból a szobátokba

Noémi vagyok, a Floromondo megalkotója, a termékek megálmodója és kivitelezője. Szeretném, ha alkotásaim legalább egy olyan különleges helyet foglalnának el vásárlóim polcain, amilyet az én szívemben foglalnak.

Fogadjátok szeretettel munkáimat, melyek megvásárlásával nem csak egy fenntarthatóbb jövőt, de egy álom megvalósulását is támogatjátok. ♡

 

"A Floromondo számomra azt jelenti, hogy van a világban egy kis hely, amit én alkottam, és folyamatosan alakítok. Egy lehetőség arra, hogy hozzájáruljak az emberek mindennapjaihoz, és valami pluszt adjak nekik úgy, ahogy én szeretném, a saját egyedi módomon és eljárásommal. Hogy létezik ez a kis, saját részem a világban, az az egyik legjobb dolog, ami velem történhetett. És az, hogy ez másoknak is egy értéket képvisel, leírhatatlan érzés."